Az intézet szerdai közleménye szerint a
két ellenzéki párt helycseréjében az játszott közre, hogy a Jobbik
folyamatosan erősödött, az MSZP viszont stagnált.
Aláírásokat gyűjtenek egy cigánytábor létesítése ellen
egy elegáns párizsi kerület lakosai, újra lángra lobbantva a romakérdés
körüli vitát, alig hónapokkal az elnökválasztás előtt - írta a Wall
Street Journal online kiadása hétfőn.
A
törvény meghozatala - azaz az eddigi tilalom feloldása - után jó lesz
hazánkban is fokozott éberséggel figyelni az amerikai katonákat. Például
a taszári gazdáknak, akiknek ajánljuk disznóóljaik esti lezárását
biztonsági zárral és extra lakattal.
Csakhogy ma ugyanazok, illetve örököseik
kezében van az irodalmi és kulturális kánon megalkotásának joga, mint
1939-ben volt. Ezért jutott napjainkra a magyar érdek, szellem, gondolat
és kultúra minden területen kisebbségbe hazánkban.
A hagyományos energiahordozók szennyeznek (olaj, gáz, szén…) vagy veszélyesek (atom) a napelem tiszta és veszélytelen. Nincs hangja, nincs útban, nem igényel karbantartást, csak termeli az áramot.
A kérdés annál is
inkább jogos, mivel a hivatalos történettudomány álláspontja szerint a
Lengyelország területén felállított úgynevezett haláltáborokban halálos
gázok (ciklon B illetve szén-monoxid) felhasználásával gyilkoltak le
több millió zsidót. De vajon ha tényleg használták a fegyvertelen
foglyok kivégzése céljából a mérges gázokat a „vérszomjas nácik”, akkor
miért nem vetették be a harctéren a német hadsereg birtokában lévő vegyi
fegyvereket?
A varsói uniós iroda előtt magyar és lengyel
zászlókkal és a magyarokat támogató transzparensekkel sorakoztak fel a
tüntetők. Többször elhangzott az "Isten, áldd meg a magyart! Isten, áldd
meg Lengyelországot!", és az "El a kezekkel Magyarországtól!" felhívás
is.