"Akaratlanul is beszédtéma lett a Jobbik előretörése: még
definiálásában sem igen egyeznek meg az elemzők: szélsőjobboldali?
radikális? nemzeti bolsevik? Összecsapnak az álláspontok, átmeneti
jelenség-e ilyen szélsőséges párt megjelenése, vagy a kapitalizmus hazai
változatával elégedetlenek nagy száma miatt a párt a magyar politikai
szín állandó résztvevője marad?" - olvasható a hvg weboldalán a Vona
Gáborral készült interjú nyitószövegében.
Az
újság riportere nem bírt elszakadni a náci-fasiszta témától, s kérdései
is ezen téma köré csoportosultak, vagy legalábbis mindig itt lyukadtak
ki. De a Jobbik miniszterelnök-jelöltje keményen állta a sarat, s
frappáns válaszaival nyert bizalmat leendő és eddigi szavazóiban
egyaránt.
Vona Gábor az április 11-i választásokkal
kapcsolatban elmondta: "A fővárosi kampányunk hasonlóan intenzív volt,
mint a vidéki, egyszerűen a budapesti szavazók nem a mi nótáinkra voltak
kíváncsiak. Közrejátszott benne, hogy az MSZP és a Fidesz
megtévesztette az embereket, a Jobbikot cigánygyűlölő, rasszista,
antiszemita pártnak állították be. Szeretném, ha az emberek végre
megértenék, hogy nem vagyunk rasszisták. Fontosnak tartjuk, hogy
vitázzunk olyan érdemi kérdésekről, mint az izraeli felvásárlások és az
egész országot érintő romaprobléma. A jelenlegi parlamenti pártok
kerülik ez utóbbi témát, mert ők maguk is felelősséget éreznek abban,
hogy a cigánykérdés idáig fajult.
Az, hogy vidékhez képest Budapesten viszonylag gyengébben
szerepeltünk, elgondolkodtatja a pártot arról, hogy a fővárosban
másfajta hangot kell majd megütnünk. Azokat a problémákat, melyek a
kampányunk alatt leginkább előtérben voltak, például a cigánykérdés, a
mezőgazdaság nehézségei, vagy a multinacionális cégek térhódítása,
inkább a vidéki emberek számára szembeötlőek. Programunk azon pontjait,
amelyek adott esetben a fővárosban élőket is érintik – többek között a
közbiztonság és a munkahelyteremtés –, nem tudtuk pontosan artikulálni."
A pártelnök kiemelte: "Az országos lista megváltoztatását nem
tervezzük. A listán szereplő jelöltek sorrendjét az alapján állítottuk
össze, hogy kiket szeretnénk leginkább a parlamenti frakciójában látni, s
kinek a munkája a legalkalmasabb az ország és a térség ügyeinek a
megoldására."
A riporter antiszemita vádjaira Vona Gábor úgy
reagált: "Nem építünk a rossz emberi indulatokra, és a zsidókkal
szembeni előítéleteket sem szándékozzuk erősíteni. Nem zsidó, hanem
izraeli gyarmatosításról beszéltünk. Ez nem antiszemitizmus, hanem
magyarságféltés. Izraeli gyarmatosításra viszont éppen Perez elnök utalt
– vagy hogyan értelmezzük a szavait, amikor Magyarország
"felvásárlásáról" szólt? Én és sokan mások úgy érezzük, jó lenne erről
nyílt vitát folytatni, már csak azért is, hogy ilyen értelemben
megnyugodjanak a kedélyek. Úgy érzem, hogy az izraeli tőke térhódítása
mögött nem pusztán üzleti érdek húzódik, hanem kőkemény politika. A
gyarmatosítás alatt alapvetően Magyarország befolyás alá vonását értjük,
abból fakadóan, hogy Izraelnek a helyzete és szerepe a Közel-Keleten
instabil. Ezért más lehetőségeket, más országot kell keresniük arra az
esetre, ha tarthatatlanná válik a helyzetük."
A
hvg munkatársa természetesen kitért az egyik nemrég megjelent Barikád
szám címlapján található képre is, melyre Szent Gellért püspök
kezébe a kereszt helyett montázzsal menórát varázsoltak. Vona Gábor
ismét tisztázta a helyzetet: "A címlapnak szimbolikus jelentése volt,
provokatív, ez volt a cél. A HVG címlapjai is rendre provokatívak,
amivel nincs is semmi baj. Azzal, hogy Szent Gellért püspök menórát
tartott a kezében nem szerettünk volna megbántani senkit, csupán úgy
érezzük, hogy az izraeli felvásárlóknak a jelenléte – a mértéket
tekintve – több mint ami normálisnak nevezhető. Ha nem izraeli, hanem
arab felvásárló lenne sok, akkor Szent Gellért püspök egy félholdat
tartott volna a kezében, ha franciák, akkor pedig egy kakast. Ennek
okairól és hátteréről merni kellene őszintén beszélni."
Következő téma a gátlástalanul uszító kuruc.infó
volt. Mint azt a riporter írta, "feltűnően kesztyűs kézzel" bánnak vele,
a Jobbik sajtósa, "és azóta más jobbikos vezető is „hiánypótló
médiumnak” nevezi".
Vona Gábor: "Bármennyire is az ellenkezőjét hiszik a sajtóban, a
kuruc.infó a Jobbiktól teljesen független hírportál. Velünk ugyanolyan
kritikusak, mint bármelyik másik párttal. Választási kampányunk közepén
pont ez a portál tálalta igazán gazdagon a pornós gárdista lány
sztoriját, ami bevallom, nekünk nem jött túl jól. Egyébként azért
tartjuk hiánypótlónak a kurucinfót, mert sok olyan téma jelenik meg,
függetlenül a stílustól és a tálalástól, ami ezen az oldalon kívül sehol
máshol nem kaphatna sajtónyilvánosságot. Először ők mutatták be a
Kubatov-féle hangfelvételeket is. Itt jegyzem meg, elképesztőnek tartom a
Fidesz kommunikációját ebben a kérdésben. Láttam Kósa Lajos ezzel
kapcsolatos, a szó szoros értelmében nyögvenyelős ATV-és szereplését,
hallottam Szíjjártó Péter infórádiós megszólalását, felháborító mennyire
hülyének nézik az embereket. Megértem, ha kínos ez az ügy a Fidesznek,
hiszen amit Kubatov Gábor mondott, az bűncselekmény, amiről az egész
elnökségnek tudomása volt."
"Fontos pontosítanom a kérdésében mondottakat, Novák Előd nem
szerkesztője a kuruc.info-nak. Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb
médium rendszeresen neonáciknak titulál bennünket, ám nem vagyunk azok.
Egy politikusnak ez a lehető legrosszabb bélyeg, amit a homlokára
ragaszthatnak; ennek azonban már hagyománya lett az elmúlt időszakban:
aki jobboldali, vagy nemzeti érzelmű, az rendszeresen megkapja ezt a
jelzőt. A cigánybűnözés szót nem mi találtuk ki. A Kádár-korszak idején
nyilvántartották az elítéltek származását, a rendőrségeken külön
„cigányvonal-vezetők dolgoztak, a cigánybűnözés bevett kifejezés volt a
kriminalisztikában. Tonhauser László nyugalmazott rendőr-alezredes
egykori kiemelt cigányvonal-vezető tanította a cigánybűnözés kérdését a
Rendőrtiszti Főiskolán és a jogi egyetemen. Garamvölgyi László a
gyermekkori cigánybűnözésről írt számos tanulmányt a Bűnügyi Szemlében.
Gönczöl Katalin, 1994-98 között az állampolgári jog biztosa, a
Gyurcsány-kabinet igazságügyi szakállamtitkára „A visszaeső bűnelkövetők
tipológiája” címmel korábban írt könyvében úgy fogalmaz, hogy „az
erőszaknak, a fizikai erő kultuszának a cigányság körében az átlagosnál
nagyobb tekintélye, tradíciója van”.
A cigánybűnözés ugyanolyan kriminológiai fogalom, mint a fiatalkorú
bűnözés. Vannak speciálisan, a cigány kisebbségre jellemző bűnelkövetési
formák, mint pl. az uzsorázás, a színesfém tolvajlás, a késelés, vagy a
családok közötti tömegverekedés. Hiába próbálnak ezekről bizonyos
körökben képmutató módon tudomást sem venni, ezek a cigány kisebbségre
jellemző, az ő szociokulturális, habitusbeli sajátosságaik. A
problémakörrel az elmúlt húsz évben nem foglalkozott senki, a rendőri
intézkedések alkalmatlanná váltak, mert nem kezelték speciálisan a
problémát."
A hvg.hu következő kérdése arra irányult, hogy a Jobbik milyen
megoldást kínál a cigányság felemelkedésére, a segélyek
átalakítása és a bűnüldözés megszigorítása mellett?
Vona Gábor kifejtette, hogy "elsősorban a szülői felelősség
szigorítására van szükség. A cigányságot ki kell emelni a megszokott
szociokulturális környezetből, ezekre olyan hagyományos eszközök állnak
rendelkezésre, mint az oktatás és a munkahelyteremtés. A szociális
rendszert pedig ezek ösztönzésére kell átalakítani. Vannak arra nézve
statisztikák, hogy akik gyermekkoruktól fogva bentlakásos iskolában
nőnek fel, az ő köreikben a bűnözési hajlandóság alacsony. Ennek a
lehetőségét minél nagyobb körben bővíteni kell, így a gyerekekkel egész
nap lehet foglalkozni. Úgy gondolom, ebben az egyházaknak nagy szerepe
lehetne, ugyanis a romákban nagy a spirituális érzékenység. Az egyház
ezért sokkal könnyebben szót tudna velük érteni, mint bármelyik
politikus. Hiszek abban, hogy az oktatás, a munka és törvény világa az
egyedüli lehetséges út."
hvg.hu: "Komolyan gondolta azt a kijelentését, hogy az első
parlamenti munkanapján a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában fog
megjelenni? A Jobbik folyamatosan hangoztatja, hogy rendet kell
teremteni az országban, ám ennek ellenére ön rögtön az első napon
törvényt akar sérteni?"
Vona Gábor: "Akkor szögezzük le, hogy mellényt fogok viselni, azt
pedig nem tiltották be, az nem egyenlő gárda egyenruhával. A fekete
színű, árpádsávos logóval ellátott mellényt egyébként nagyon sok ember
viseli, függetlenül attól, hogy gárdista, vagy nem. Az Új Magyar Gárda
Mozgalom megalakulásakor is felvettem a mellényt, jelezve ezzel
szolidaritásomat, és fel fogom venni az első parlamenti munkanapomon is,
de nem lesz rajtam se a Gárda sálja, sem sapkája. Én a mellény
viselésére ígéretet tettem, s be is fogom tartani, legyen ennek
bármilyen következménye."
A
bankadóról érdeklődve a Jobbik elnöke elmondta, hogy
"több ország – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Németország –
nagyon komolyan foglalkozik ennek a lehetőségével, vagy már meg is tette
az első lépéseket. Többféle formája van, mi sem döntöttünk még, hogy
melyik megoldást választjuk. A társasági adó emelt szintjén kívül az
eszközállományra, a tartósan kihelyezett hitelekre vagy a
mérleg-főösszegre is ki lehet vetni ezt a különadót. A lényeg az, hogy a
terheket, amiket a bankrendszer kapzsisága okozott, azokat közösen kell
viselni. Nem csak a lakosságnak, hanem a bankoknak is részt kell venni
benne. Minimális és sürgős intézkedésként – a helyzet rendezéséig –
megtiltanánk a kilakoltatásokat, mert nem engedhetjük, hogy a magyar
emberek önhibájukon kívül az utcára kerüljenek."
hvg.hu: "Milyen mértékben fognak együttműködni a Fidesszel az új
Parlamentben?"
Vona Gábor: "Attól függ mit értünk együttműködésen. Ha egy Fidesz
törvényjavaslatot, amit jónak tartunk, megszavazzuk, az együttműködés?
Az ország érdekében szavazzuk meg. Orbán Viktor polgári körében való
szerepem látványos és érdekes epizód volt a sajtó számára, ám politikai
gondolkodásomat a legkevésbé sem befolyásolta. Én ott kakukktojás
voltam, ki is léptem a polgári körből éppen azért, amiért most sem
vagyok Fidesz szimpatizáns. Mindig úgy éreztem, a Fidesz valójában egy
nemzeti színű szalaggal átkötött liberális párt."
A párt finanszírozására irányuló kérdésre Vona Gábor
így felelt: "Bármennyire is hihetetlen, a tagdíjakból tartjuk fenn a
pártot, de természetesen kaptunk támogatásokat is. Hazai kis- és
középvállalkozók segítettek, segítenek bennünket teljesen legális
adományokkal a kampány során, mellyel kapcsolatban április 30-áig el
fogunk számolni. Már gőzerővel dolgozik azon az általunk megbízott
könyvelő iroda, hogy határidőre be tudjuk adni a pénzügyi beszámolónkat.
Nyugodt és tiszta lelkiismerettel állunk minden vizsgálat elé.
Parlamenti pártként pedig ezután állami támogatásban is fogunk
részesülni."
hvg.hu: "Melyek lesznek a Jobbik parlamenti munkájának főbb
irányai?"
Vona Gábor: "A parlamentben meg tudjuk jeleníteni majd az újabb és
újabb alternatíváinkat. A Fidesz pedig akkor kerül nehéz helyzetbe, ha
nem fog reagálni azokra a javaslatainkra, melyek az embereknek is
tetszenek, ez a lakosság körében könnyen ellenérzést kelthet. Ha
konstruktivitásra lesz szükség, akkor konstruktívak leszünk, ha
keménységre, szókimondásra lesz szükség, akkor olyanok leszünk. Azért
szeretik sokan a pártot, mert mi kimondjuk az igazságot, ezért pedig
mindenféle populista, szélsőséges embereknek akarnak bennünket
beállítani, főleg engem. Én egy pártnak vagyok a vezetője, ebből adódóan
időnként nyilván karcosabban fogalmazok, keménynek kell lennem sok
esetben, amit én vállalok is. Ne várja senki, hogy az igazunkat a
parlamentben véka alá fogjuk rejteni, keményen oda fogjuk mondani az
általunk igaznak vélt gondolatokat."
Végezetül a Jobbik miniszterelnök-jelöltje kijelentette: "1945 óta mi
vagyunk az első valóban alulról szervezett párt a magyar
Országgyűlésben. Ha a Jobbik megtartja ezt az auráját, és nem fogja
felvenni azokat az allűröket, viselkedési formákat, amelyet az elmúlt
időszak pártjai mind felvettek, akkor ezt az országot a Jobbik fogja
irányítani belátható időn belül."
(Az eredeti interjú ITT olvasható.)
hvg.hu - barikad.hu