Nemcsak
egypártrendszert, hanem szerencsére egy Szent Korona Tant ismerő,
mellette érvelő honvédelmi államtitkárt is kaptunk.
Nemcsak egypártrendszert, hanem szerencsére egy Szent
Korona Tant ismerő, mellette érvelő honvédelmi államtitkárt is hozott a
Fidesz Dr. Tóth József Zoltán személyében, akinek még a nemzeti oldalhoz
is van köze.
A történeti alkotmány – ezen belül a Szent Korona
szuverenitásának elfogadása –, mint modern és nemzetünk megmaradását
szolgáló alkotmányos modell visszaállítása a cél – hangoztatta nem túl
régen Tóth Zoltán József. Sokan mondták ezt már, és ez valóban nemzetünk
sóhaja is egyben, azonban az az érdekes, hogy Tóth egyben a honvédelmi
tárca frissen kinevezett jogi és igazgatási helyettes államtitkára. Ez
így már valami.
Kapcsolatok
„Ezúton tudatjuk kedves olvasóinkkal és nézőinkkel a nagyon jó hírt!
Dr. Tóth Zoltán József – a Dobogó újság állandó szerzője, a Két Hollós
Könyvesbolt állandó előadója, a Szent Korona-tan legnagyobb hazai
ismerője, és nem utolsósorban kedves barátunk, akivel együtt kerestük
Libanonban Csontváry nyomait – a mai naptól a Honvédelmi Minisztérium
államtitkára lett” – olvashat Sárosi Zoltán, a Vezér TV főszerkesztője
által jegyzett közlemény a Mária Országa honlapon.
Tóth a Szent Korona Szabadegyetem (Varga Tibor) Jogtörténet tanszék
vezetője, és a Szent Korona Konferencia és számos nemzeti rendezvény
előadója is.
„A Szent Korona-tan a történeti alkotmány alaptéziseinek összegzése.
Ennek az első alaptézise, hogy a Szent Korona szuverén. Mit jelent ez?
Azt, hogy ha a Szent Korona szuverén, akkor, ahogy a múltban korlátozta a
király szuverenitását, nem engedte az abszolút uralmat, úgy a jelenben a
népszuverenitást korlátozza. Hogy a nép nevében ne tudjon abszolút
centralista, monolitikus hatalommal visszaélő kormányzati forma
létrejönni, mint ami most van”, hangzott el egy idén januári, az
Alkotmány a nemzet megmaradásának eszköze címmel meghirdetett
konferencián. Az eseményt a MIÉP-hez kötődő Magyar Megmaradás Közössége
szervezte, s a megnyitó előadást Csurka István pártelnök tartotta. Az
idézet pedig Tóth Zoltán József jogtörténész-politológus egyetemi
docenstől, a Honvédelmi Minisztérium napokban kinevezett jogi és
igazgatási helyettes államtitkárától származik.
A tisztelői által „a Szent Korona-tan legnagyobb hazai ismerőjének”
tartott Tóth a Szövetség a Nemzetért Alapítvány – amelynek kuratóriumi
elnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter – és az Echo TV Civil
Akadémiáján is tartott előadást. Tavaly ott azt hangoztatta,
éleslátásáról tanúbizonyságot téve: a magyar alkotmány, amelynek
feladata, hogy az állam belső viszonyainak alapjait adja, nem töltötte
be e szerepét. Lehetővé tette ugyanis, hogy „egy oligarchia (…) a
demokratikus eszközöket arra használja, hogy a saját maga kizárólagos,
önkényes, aljas, pusztító hatalmát szolgálja”.
A jogtörténész azonban más súlyos gondokat is lát. Az alaptörvény
1989-es módosítása megfelel ugyan a modern jogállamiság követelményének –
ismeri el –, ám nem szakított gyökeresen a korábbi diktatúrával, hanem
az előző hatalommal jogfolytonosságot vállalt. Ezzel viszont utólag
törvényesítette az 1949 és 1989 közötti időszakot, tehát az állam által
elkövetett bűncselekményeket is. Szerinte megoldást jelentene, ha – a
volt szocialista országok többségéhez hasonlóan – az elmúlt 65(utalva a
'45-ös jogfolytonosság megszakítására) esztendő politikai rendszereivel
nem vállalnánk ezt a jogfolytonosságot, mert akkor nem lennének elévült
és ezért lezárt ügyek. Amennyiben ezeket elővennénk – állítja –, az
segítené a nemzet önmagára találását is.
Az igazi megoldást a történeti alkotmány, mint modern és nemzetünk
megmaradását szolgáló alkotmányos modell tárgyalásában látja Tóth, és
ezzel igazán közel kerül szívünkhöz és a Szent Korona Rádió
eszmeiségéhez. „Az elmúlt húsz évben, az az oligarchikus, globalista,
monetarista hatalmi struktúra, amely az egész világot kormányozza vagy
kormányozni akarja, arra épít, hogy eladósítsa az államot és az
állampolgárokat”, fogalmaz. Ha azonban „a Szent Korona tulajdonába
tesszük a termelő ingatlant (…), akkor egy olyan védelmet adunk
magunknak, amely a nemzeti biológiai megmaradás feltételeit adja”.
A történelemből ismert az elidegeníthetetlen koronajavak köre –
hangsúlyozza –, amely azt az állami vagyont öleli fel, amely nem
magánosítható. Szerinte ide sorolhatók az állami földek, az
ásványkincsek vagy a vízvagyon, de akár „a termelő, a magánosok, az
önkormányzatok kezében lévő termelésszolgáló ingatlanvagyon”, sőt a
lakástulajdon is. Ha pedig a szuverén Szent Korona a legfőbb tulajdonos –
szögezi le –, az a nemzeti vagyonnak abszolút védelmet jelent.
Tóth az értékelvűséget nem kevésbé fontos kérdésnek tartja. „Ha
vannak értékek, akkor van jó és rossz, a szabadság azt jelenti, hogy
lehet a jó és a rossz között választani, és ha van jó és rossz, akkor
beszélhetünk igazságról is, ha van jó és rossz és van igazság is, akkor
beszélhetünk közjóról. Ez a Szent Korona rendje” – érvel. Ma azonban
szerinte nincs jó és rossz, a szabadság pedig csak azt jelenti, hogy
„minél több pénzt tudok szerezni, minél több nőt, férfit, hatalmat
stb.”. Ez a liberális szabadság – hangsúlyozza –, amely nélkülözi az
igazságot, az értékeket, így a jogrendet és a közjót is. Miközben „a
közjó azt jelenti, hogy mindenki érdeme szerint részesedhet”, Tóth
szerint a liberalizmus igazsága, hogy „mindenki annyit lop, amennyit
lehet”.
A kiút a Szent Korona szuverenitásának helyreállítása, mert azzal
olyan értékek jelennek meg – így Tóth –, amelyeket nem vitatni kell,
hanem követni. Amint ugyanis az értékeket „elszakítjuk a tökéletestől, a
teremtő Istentől, azok máris vita tárgyává válnak, mert tőlünk
függnek”, hangoztatja, mi pedig nem is hisszük el, hogy fideszes
államtitkártól hangoznak el ezek a gondolatok. A Szent Korona
szuverenitása viszont az örök értékek elfogadását jelenti.
„A teljes jogfolytonosság a királyság helyreállítását jelenti,
azonban én azt gondolom, ez már nem aktuális”, vonja le a végső,
számunkra már annyira nem tetsző konklúziót az alkotmányozás kapcsán a
jogtörténész. Igaz, némi óvatossággal hozzáteszi, talán fél kimondani: a
végső ez lehet, „de én ezt a gondviselésre bíznám”. Egyébként szerinte
„a Szent Korona szuverenitása, a nemzeti tulajdon védelme, ezen belül az
állampolgári ingatlanok védelme és az értékek megkérdőjelezhetetlensége
a köztársasági rendben is alkalmazhatók. Legalábbis ideiglenesen”.
Azonban szerintünk, mint tűz és víz a köztársaság és a Szent Korona
Tan, hiszen egymás ellentétei, mindenféle értelemben. A királyság
visszaállítása pedig nemhogy nem aktuális, hanem pont, hogy az aktuális
egyedül. Persze, fideszes államtitkárként lehet tudja, hogy nem
aktuális, mert pártja nem teszi azzá, sőt, inkább csak a köztársaságot
és főként a saját hatalmát erősíti, élteti a saját képére szabott
alkotmányt. Talán ez az oka annak, hogy Tóth nem meri kimondani a
tényleges konklúziót, de mindenesetre üdvözölendő, hogy van egy ilyen
államtitkárunk is. Sok egészséget, kitartást és jó munkát kívánunk!
Vesszen a köztársaság és éljen a királyság!
(Népszabadság nyomán Szent Korona Rádió)
Ajánló: Törvény
- Tan - Aranybulla - Alkotmány - Murdy Péter hiánypótló filmje a Szent
Korona tanról - megszólal többek közt Dr. Tóth József Zoltán (x)