Ha nincs hatékony támogatás, veszélybe kerül az őshonos állatok tartása és tenyésztése. Márpedig a Bajnai-kabinet ezen a téren is spórolni akar. Ezzel feladná azokat az igencsak biztató reményeket, amelyekkel az őshonos magyar állatok tenyésztése, magas szintű feldolgozása és világpiaci térhódítása kecsegtetne.

Még megvan valahol Némethék tanyáján az a vontatókötél, amellyel a tolvajok kihúzták a két disznót. Először meglőtték őket, majd a kötéllel kivontatták mindkettőt a kifutóból, és felrakták a platóra. Már ha platós kocsival jöttek. Mire a kutyák észbe kaptak, már egérutat nyert az ismeretlen autó, ha utol is érték valahol a kanyarban, kárt nem tehettek benne. Korábban 2003-ban történt nagyobb lopás Németh György pápai gazda sertéstelepén, azaz sávolypusztai tanyáján. Akkor 28 disznót vittek el a tolvajok, a jelek arra mutattak, hogy kétszer is fordultak a kocsival.
– Mondtam a rendőröknek, menjenek el a kisbéri vásárba, mert ott árulják majd a mangalicáimat, meg lehet ismerni őket – idézi fel Németh György. – Mire azt válaszolták, nincs benzinjük. Veszek benzint, mondtam, de csak ingatták a fejüket, hogy az meg szabályellenes. Magyar táj, magyar ecsettel.

Omlós pecsenyék
Csupán képzelődne az ember?! De mintha egy kis boldogságot rajzolt volna a sors Némethéknél a mangalicák pofájára. Jól érzik magukat, kicsik és nagyok egyaránt. Többhektárnyi az a kifutó, ahol kedvükre „garázdálkodhatnak”, túrhatnak és dagonyázhatnak, ahogy csak jólesik. Amikor meglátják a gazdát, hangos röfögéssel szaladnak hozzá, nem tisztelnek semmit, beledörgölőznek az idegen nadrágjába is, vagy harapdálni kezdik a lábán a cipő orrát, hátha azt is meg lehet enni.

Körülbelül 110-120 mangalica van itt. A gazda egy sajtpapírt hord a zsebében, búgnak az anyadisznók, és a fecnire van fölírva a párosítás menetrendje. Párosítás, de úgy, ahogy azt a természet parancsolja, itt nincs semmi mű és művi dolog. A kocák is ott fialnak majd, ahol kedvük tartja. Megesett, hogy az egyik anya csak hetekkel később került elő már megerősödött kicsinyeivel. Úgy elbújt, hogy a gazda már azt hitte, el is veszett. Egyre kell itt figyelni, teszi hozzá Németh György, hogy a búgó kocák az ólban legyenek. Nehogy egy vadkan „betréfáljon” nekik, mert azzal a szaporulattal semmire sem megy az ember. Itt már előfordult korábban ez a „betréfálás”, és egy vadkan most is errefelé leselkedik, megtalálták a nyomait.

A mangalica őshonos magyar állat. Aki nagyon le akarja szólni, az zsírdisznónak hívja. Igaz, zsírszövetek épülnek a mangalica izomrostjai közé, méghozzá elég nagy mennyiségben, és általában is vastag zsírréteg fedi az állatot. Egy olyan mangalica jelenti a rekordot ezen a téren, amely hetvenszázalékos zsírkihozatalt produkált. Igaz, az egy hizlalt jószág volt. Amelyeket itt, Némethéknél látni, azok viszont körülbelül húsz-huszonöt százaléknyi zsírt adnának, elsősorban a szinte rideg tartás, a sok futkározás miatt. De vágás után a rostjaik közé épült zsírszövetek miatt mégis omlós, zamatos pecsenye sülne belőlük. És ami fontos, hogy ez a pecsenye úgynevezett HDL-koleszterint tartalmaz, ez pedig nem tud megtapadni az emberi érrendszer falán.

Németh György eredeti foglalkozását tekintve szerszámkészítő. Mindig is szerette az állatokat, legfőképpen a galambokat. Sokat tartott a portáján, versenyzett is velük. Most is tart a tanyán. Szépek, de látszik, hogy ezek nem versenyre, inkább levesbe valók.

– Apámnál láttam még mangalicákat, az ötvenes évek közepén – emlékezik Németh György. – Aztán mindenütt kicserélődött az állomány, a magas zsírtartalom miatt korszerűtlennek nevezték a mangalicát, és átálltak a húsdisznókra. Elterjedt manapság, hogy akkoriban erőszakkal folyt le a csere, a hatóságok tiltották a mangalica tartását. Az igazság azonban az, hogy az emberek is cserélni akartak már. Nem kellett noszogatni vagy fenyegetni őket, váltottak maguktól. Ez volt a divat.

A gazda tanyáján van egy régi ól is, most ide vannak bezárva a kocák, az egyik bokszba. Némethék mindhárom mangalicafajtából, a vörösből, a szőkéből, de a fecskehasúból is tartanak. A fecskehasú a legkevésbé népszerű idehaza, mert nemcsak a nagy, göndörödő szőre fekete, de alatta a bőre is.

A svájciak nem ilyen kényesek. Számos fecskehasú mangalicát vettek meg, és csempésztek ki a taxissztrájk zűrzavarában, és 2003-ban már a saját fajtájukként akarták elfogadtatni őket. Nem vigyázunk az értékeinkre. A hírek szerint Angliában például már több nagy mangalicafarm is van. Számíthatunk rá tehát, hogy „eredeti angol” fajtaként bukkannak fel a malacaink majd az EU piacán. Igazából csak egyetlen sertés, a spanyol iberico hasonlít a mangalicára. Nem véletlen, hogy csak ebből a két fajtából lehet elkészíteni a hamisítatlan spanyol sonkát. Spanyolország nagy mennyiségben vett volna át magyar mangalicát, a harmincmilliós ország ugyanis negyvenmillió sonkát fogyaszt el évenként. A Gyurcsány-kormány nem reagált annak idején, a spanyolok pedig erővel felfuttatták mára az iberico tenyészését.

A természet ritmusa
Pontosan nem tudni, hány mangalicát tartanak ma hazánkban. Németh György szerint ötezer koca található határainkon belül. 2004-ben még hatezer volt. Egyébként egy mangalica anyaállat körülbelül öt-hat utódot hoz világra, s évente csupán egyszer fialtatják. Lehetne kétszer is, de ezt csak azok a gazdák teszik, akik kezdik intenzív tenyésztésbe fogni a mangalicát. Némethék nem teszik. Génbankként nevelik saját állományukat, s ennek megfelelően igyekeznek a természet ritmusához tartani. Még úgy is, hogy a kevés utód meg a hosszú, majdnem egyéves nevelési idő miatt a mangalica tenyésztése eleve gazdaságtalanabb, mint például a magyar fehéré.

– Mi nem adunk az állatnak tápot sem, csupán szemes takarmányt vagy annak a törmelékét kapják, no meg egy kis burgonyát és csicsókát – mondja Németh György. – Ezt aztán a legelőn, illetve a kifutóban egészítik ki maguknak azzal, amit találnak. Nem kell aggódnunk, azt a növényt, azt a gazt, amely árthatna nekik, még véletlenül sem eszik meg.
Ahogy megtudjuk, csupán egyszer adott a gazda egy kocának tápot. Majdnem felfordult tőle az állat. Egyébként a mangalica rendkívül ellenálló a négy legsúlyosabb sertésbetegséggel szemben. Nemcsak a gének teszik ezt persze. Némethék a gyengélkedő állatokat rögtön elkülönítik, hogy ne szaporodhassanak tovább. Előfordult a térségben, hogy egy cég holland sertéseket importált, méghozzá nagy számban. Csakhogy mindegyik disznó megbetegedett, és az egész szállítmány elpusztult.

Tavaszra várva
Ha már pusztulás, Németh György félti az őshonos magyar disznót. Félti úgy is, mint a Mangalicatenyésztők Országos Szövetségének tagja.

– Egyesek megpróbálják a mangalicát az Amerikából származó duroc nevű húsfajtával házasítani – mondja a gazda. – Nyilván azért, hogy a mangalica veszítsen a zsírosságából. Nem vezet ez jóra, meg aztán minek is. Hiszen a duroc öreg korára éppúgy zsírosodik, mint a mi mangalicánk.
A tanyán komoly fejlesztés indult, épül már a trágyatároló. Ez egyébként kötelező lesz az Európai Unióban. Németh György 55 hektáron gazdálkodik, mondani sem kell, hogy a föld egy részét legelőként használja, a másik részén pedig takarmányt termel. Tart egyébként szarvasmarhát is, méghozzá tarka magyart. Hivatalosan az is őshonos állatnak számít, de nem az a tipikus és egyedi fajta, mint a szürke.
Tudni kell, hogy három szintje van az őshonos állattartás támogatásának. Az első a génmegőrzés támogatása, a második a fajtafenntartás támogatása, a harmadik pedig a gazdasági célú tartás támogatása lenne. De csak lenne. Az utóbbit kivette a 2007 és 2013 közötti mezőgazdasági ciklus támogatási rendszeréből a szocialista kormány. Ez sok állattartó kedvét elveheti a mangalica tartásától is, ráadásul tovább forog a régi lemez: azaz különleges érték van a magyar agrárium kezében, mégsem tud gazdasági sikert elérni.

Németh György amúgy sincs kibékülve az adminisztrációval. Egy hiba miatt már egy éve tartozik neki több mint hétszázezer forinttal az állam. Itt nincs nagy üzletmenet, a gazda főként ismerősöknek adja el a levágott sertéseket, így képtelen anyagi tartalékot képezni. Még a nyugdíját is visszaforgatja a gazdaságba. No jó, ahogy mondja, neki ez a hobbija. Nem érti, hogy miért vette ki az agrár-környzetgazdálkodási programból a mangalicák gazdasági célú támogatását a kormány.

– Azt mondják, takarékoskodnak – veszi át a szót a gazda fia, Németh Ákos. – De hát pont a magyar őshonos állatainkból mint különlegességekből lehetne fellendülő üzletet csinálni!

Ákos 34 éves, autószerelő. Az autók­nál azonban jobban vonzza a gazdálkodás. Még úgy is, hogy a szerelés a többszörösét fizetné.

– Szerintem másként kellene tekinteni a mezőgazdaságra. Ez egy agrárország, ne szégyelljük, ebben van az egyik legnagyobb ereje. Hát miért nem él vele? – kérdezi a fiatalember.

Apa és fia naponta váltja egymást, valamelyikük mindig kint alszik a tanyán, persze a spártainál is keményebb körülmények között. De fegyverrel. Azóta, amióta lelőtték a tolvajok a két disznót. Hát normális dolog ez, kérdezik Némethék. Egyébként az az általános véleményük, hogy ez a tavasz fordulópont lesz mindannyiunk életében. A gazdákéban is. Mert annak kell lennie közbiztonságban, szemléletmódban, mindenben.

A sokhektáros legelő túlsó végében egy nagy családi ház friss betonalapjait látni. Ákos, mintha csak előre szavazna bizalmat ennek a tavasznak, nemsokára felhúzza itt a falakat is. A párja is elfogadja a tanyasi életet, ide kívánkoznak mindketten. Ver még a vidék pulzusa, jobb, ha tudja egy új kormány is, van miért és van kinek változtatni.

Forrás: magyarhirlap.hu