A Carpathia menetrend szerinti járat volt Fiume és New York között. Az 1900-as évek elején ugyanis megtöbbszöröződött a kivándorlók száma, ami megkövetelte a magyar államtól, hogy központilag gondoskodjon elhelyezésükről és biztosítsa a megfelelő utazási körülményeket. A magyar állam ezért szerződést kötött az angol Cunard Line hajótársasággal, amely három óceánjárót is épített, csak a magyar kivándorlási forgalom lebonyolítására. Arra is kötelezték a Cunardot, hogy magyar személyzetet alkalmazzon a hajón, részben a nyelvi akadályok, részben az orvosi ellátás miatt. Így vehetett részt a Carpathia 1912. április 11-i, New York-i indulással kiírt útján a 26 éves orvos, aki, mint később kiderült, a Titanic túlélőinek megmentője lett.



Az adásban megszólal a legendás hajóorvos idehaza élő unokája is, akinek emlékei szerint: `... borzalmas élmény volt számára, hogy 705 embert kellett kimenteni, nem is konkrét sérülések voltak, inkább fagyás és sokk. Ami pedig a legjobban megrázta: az egyik fiatalasszony azt hitte, hogy a nagyapám az ő elvesztett férje...`

`Három óra is elmúlt már, midőn beértük az első csónakot, amelyben körülbelül huszonöten voltak, és szorongva vártuk tőlük a hírt a többiek sorsáról. Kötelet dobtak le nekik hajónkról, úgy húzták magukat annak segélyével a feljárónkhoz, amidőn velőnkig ható sírás és nyöszörgés hallatszott fel. Hatkinson, a vezető tisztünk bátorította őket, hogy egyenként jöjjenek fel a lebocsátott létrán, és egy matrózunk macskaszerű ügyességgel kúszott le hozzájuk, hogy segítségükre legyen. Azonban a csónakban ülők sehogy sem tudtak a többszörös kísérlet dacára a hidegtől megdermedt tagjaikkal felmászni, ezért egyenként kellett őket felhúzni csigákon, a mi biztosabb talajt nyújtó hajónkra.

Előbb a gyermekeket húzták fel csigán lebocsátott vászonzsákokban, hogy ne kelljen félteni őket a kibukástól, aztán a nőket kötélen leeresztett hintához hasonló padon, és legutóbb a férfiakat. Egyenként húzták fel valamennyit, amint felértek, lerántottuk róluk a mentőöveket, aztán mindenki először a feljáró melletti rendelőszobába jött, és miután meleg itallal, takaróval szolgáltunk, az illetőket, ha sérülésük nem volt, a nekik megfelelő osztályba vezették. A sebesülteket ideiglenesen ellátva azonnal hordágyon a kórterembe szállították, ahol nemsokára részesültek végleges orvosi kezelésbe. Könnyekre fakasztott mindenkit a menekültek jajgatása, mert amint hajónkra jutottak és kissé feleszméltek, újból kitört belőlük a mérhetetlen fájdalom megnyilvánulása. Ki a gyerekeit, ki a szüleit, ki pedig élete párját kereste. Rettenetes volt nézni ezeket az embereket` - írta Lengyel Árpád.

Hozzászólások (4 db)