Géza fejedelem és Adelhaid, lengyel hercegnő egybekelésének előzményei
Sem a magyar krónikák, sem a nép emlékezte nem
tud a lengyel Adelhaidról, Géza fejedelem második feleségéről. Pedig
mind a lengyel, mind a német krónikák, évkönyvek határozottan állítják,
hogy Géza, a magyarok „királya” az első felesége, Sarolta halála után
lengyel hercegnővel kötött házasságot. Némelyik még azt is tudni véli,
hogy I. István magyar király nem az erdélyi Gyula leányának, Saroldunak
(Sarolta) a fia volt, hanem Adelhaidé. E nézetet a XIX. századi
forráskutatások megcáfolták: Sarolt fuit mater sancti regis Stephani,
azaz Sarolt volt Szent István király anyja.1
Ő
is egy Adelhaid (931-999), de nem Géza fejedelem, hanem I. Ottó császár
felesége (Adelheid von Burgund, festett gótikus szobor, Meissen, dóm)
A krónikáink tanúsága szerint a hon-visszafoglalás
után a magyar vezérek híven a nemzet ősi szokásaihoz és erkölcseihez,
melyek az idegen vérrel való házasságot ellenezték, csak rokonfajból
származott leányokat vettek nőül. Zolta (Zsolt) asszonya Mén-Marót
bihari bolgár vezér leánya volt. Taksony a rokon kunok földjéről nősült.
Géza még az atyja életében az erdélyi Gyula szépséges leányát vette el.
Ám Sarolta halála után Géza Adelhaiddal, Micziszláv (Mieszko),
keresztény lengyel fejedelem húgával kelt egybe. Magyar honban ő
nyitotta meg az idegen feleségek sorát. Ő, egy európai uralkodóház sarja
volt az első idegen nő, akit egy Árpádfihoz adtak hozzá.
Miként jöhetett létre a szkíta szokásjoggal ellentétes házasság?
A Lech mezei csatavesztés után a német-római
politikai vezetés felismerte, hogy a pártus-magyarok Pannóniáját nyílt
harccal nem lehet keresztény érdekkörbe vonni. Ezért taktikát
változtatott, s a fegyveres harc helyett hímes szavakkal, csalárdsággal
próbálkozott. A kard ellen a magyarok fel voltak vértezve, a mézes-mázos
ügyeskedés ellen nem. (Megjegyzem, ma sem.)
Hazánk, a X. században Pannónia Bizánc és a
Német-Római Császárság vitatott területe volt. Géza fejedelem volt az,
ki némi ráhatásra nyugat közeledését fogadta el, annak ellenére, hogy
955-ben Augsburg határában Bulcsu és Lél, a német tartományurak
megsegítésére érkezett hadát, éppen azok, akiknek a segítségére vonultak
hadba, tőrbecsalták, megsemmisítették, nyulakként leöldösték.
Betetőzésül I. Ottó német-római császár a magyar vezéreket Regensburgban
felakasztatta. A Botond vezette harmadik magyar had mihelyst tudomás
szerzett a „vereségről” nekiment a németeknek; vérei legyilkolását (ti. a
hadifoglyokat már akkor sem illett likvidálni) valóban kegyetlenül
megbosszulta. A mai Svájcig, Lombardiáig stb. üldözte, gyilkolta a
németeket.
„Zolta vezér meg főemberei Lél Bulcsú és a többi
vitézeik halála miatt szerfölött felháborodtak, s ellenségeivé lettek a
németeknek. Zolta vezér meg vitézei az ellenség elkövette sérelem miatt
bosszút lihegtek, s nem hallgatták el, hogy akárhogyan, de visszaadják
neki a kölcsönt.”2 A németek is bosszút lihegtek: „Franczia-
és Németország egy szívvel lélekkel megegyezett, hogy egymással
egyesülve a rájok menő magyaroknak mind halálokig ellen álljanak.”3 Magyar had ezután nemigen vonult Németország ellen, dél felé annál inkább.
Alig tizennyolc évvel később Taksony fia Géza, az
újonnan megválasztott fejedelem feledvén a regensburgi eseményeket, tárt
karokkal fogadta az álságos német közeledést.
Géza fejedelem (Nádasdy Mausoleum, 1664)
„Taksony fejedelem idejében Pannónia (ekkor a
hazánkat még nem Magyarországnak hívták) a nyugati befolyás elől zárva
volt. Mihelyst Géza hatalomra jutott megjelentek a német hittérítő
papok… Pontos adatok Géza koráról és a fejedelemségéről alig vannak.4
Mintha szorgos kezek a magyar krónikákból Taksony halálára és Géza
fejedelemmé való választására és az uralkodására utaló minden
feljegyzést eltüntettek volna. Ám az írásban nem rögzített titkos
tárgyalások, egyezmények vagy az időközben megsemmisített
megállapodásokat mindig és minden időben a bekövetkező események
igazolják.”5
A korabeli német-római politikai vezetés, a
császár és a tanácsadói a Lech-mezei csata után, bár győztesnek
kiáltották ki magukat, mégis taktikát változtattak: ami nem ment
fegyverrel, menjen a vallás mezében. Csakhogy az akkori, gyepűkkel
védett Magyarországba nemigen lehetett bejutni.
Wolfgang (924-994) teljes püspöki ornátusban. A
bal kezében templomocskát és szekercét tart. A kor szokása szerint a
templomalapítás jelzésére elegendő lenne a kézben tartott templom. Mi
végre a szekerce? Rejtett utalás lenne Taksonynál tett látogatására?
(festett szobor, Pfullinger, Németország)
A farkasjáró Wolfgang6 a Harz
hegységben levő einsiedelni monostor magányában készült arra, hogy a
pogány magyarok hittérítője legyen, írja a krónikás. 972-ben7
úttalan utakon, a gyepüket kikerülve titokban érkezett. Küldetése
folyásáról hallgat a fáma. A német források szerint hittérítői működése
nem járt sikerrel: „a hit magvait vetni hasztalan fáradozik vala”.
Pilgrin, passaui püspök visszarendelte Magyarországból, s magához
hívatta. Mondván az engedelme nélkül (sic!) akart az ő leendő
egyházmegyéjében (Pannóniában) téríteni. Miközben a hitbéli tudományát
szoros vizsgálat alá vetette, meggyőződött, hogy nem kóborgó barát,
hanem a hit igaz követője. Nem bocsátotta vissza Magyarországba, hanem
hathatós ajánlása által kieszközölte, hogy a 972. szeptember 23-án
elhunyt Mihály regensburgi püspök helyét elnyerhesse.8 S e méltóságba 972 karácsonyán be is iktattatott.9
Vajon, mit rejlik a sorok mögött?
Wolfgang 972-ben járt Pannóniában. Pontosan az
évben halt meg Taksony, a „pogány” magyarok fejedelme (utódja a fia,
Géza lett). Taksony halálának évéről (972) Aloldus10, a német
szerzetes-író kivételével minden forrás hallgat. A későbbi magyar
krónikák szerzetes-írói a fejedelem halálának körülményeiről mit sem
szólnak.
Wolfgang titokban érkezett magyar földre. A német források mentegetik,
sajnálják, hogy nem tudott eleget tenni térítői feladatának. Miként is
téríthetett volna, hisz’ teljesen titokban ordas farkasként lopakodott a
magyarok földjére?! Ez bizony orgyilkos módra vall. (A térítés mindig
nyilvános!) Bizonyára jól elő volt készítve az útja. Kézről-kézre
adhatták, míg megérkezett a fejedelmi udvarba. Vajon németek segítették,
vagy megtévesztett magyarok? Ki tudja?
A pannóniai útjától visszatért Wolfgangot Pilgrin
beszámoltatja. Meggyőződvén, hogy a hit igaz hirdetője a regensburgi
püspökségre ajánlja. Sőt vissza sem bocsátotta Magyarországba. Bizonyára
óvta hív embere életét, mert közben kitudódhatott Taksony fejedelem
halála (vagy halálos betegségbe esése) és Wolfgang ottjárta közti
egybeesés.11
Soha senkit, lett légyen világi vagy egyházi, nem jutalmaznak meg, ha a
vállalt feladatát nem teljesítette. Ellenkezőleg: megróják, megbüntetik,
birtokát, rossz esetben a fejét veszik. A német krónikák tanúsága
szerint Wolfgang, az egyszerű szerzetes bár nem teljesítette feladatát,
mégis busásan megjutalmaztatott. Annak a Regensburgnak lett a püspöke,
ahol 18 évvel korábban Bulcsut és Lélt felakasztották.
Üzenet ez a javából. Sőt, „német” fricska. Regensburgban két magyar
vezért akasztottak, „a magyarok fejedelmének haláláért” pedig a város
legmagasabb méltósága járhatott.
Így lett Wolfgangból, a nagy feladatra kiválasztott, egyszerű einsiedelni remete-szerzetesből Regensburg város püspöke.12
(Ez okfejtést soha egyetlen krónikás nem írta le, de a hallgatásukból
és a bekövetkezett eseményekből erre lehet következtetni. MV)
I. Ottó német-római császár a húsz év körüli Géza
hatalomra jutásakor (972) terv szerint cselekedett. Mintha előre tudta
volna, bevárta az uralkodóváltást, majd „titokban követet küldött a
„nemzet szabad választása által a magyar állam fejévé emeltetett”13
Gézához. Ti. a X. században a magyarok a vezéreiket a szereken szabadon
választották. A Vérszerződés értelmében természetes kellett legyen a
nemzet szabad választása. Ha kihangsúlyoztatik, akkor éppen az ellenzője
lehetett igaz. Ebbe még az is belefér, hogy nem Géza volt Taksony
elsőszülöttje, hanem Mihály. Neki kellett volna a magyarok fejedelmévé
lennie. A sorsáról feltűnően hallgatnak a magyar krónikák, annak
ellenére, hogy nem Géza, hanem az ő egyenesági leszármazottjai vitték
tovább az Árpádház vérvonalát.
A következő követ, Bruno, verduni püspök
ajándékokkal megrakodva, nagy óvatosan indult Pannóniába, Géza udvarába.
A követség célját I. Ottó császár Pilgrin passaui püspökhöz írt levele
beszéli el: „…Bruno püspököt küldjük, … a mire… szüksége leend, mind
azzal bőségesen segítsd, embereiddel, lovakkal és egyébbel, a mi utjára
szükséges, ellátva, a magyarok határaihoz, minél közelebb lehető,
tisztességesen és legóvatosabban vezettesd el. Mert oda fogjuk őt
utasítani, hogy királyukat minél hamarabb a mi szándékainkra hajlítsuk.
Nagyon ügyelj azért rá, hogy ez a követség lehető legóvatosabban
történjék. Mert, ha föltett szándékunk sikerül, ez neked és a tieidnek
mindnyájatoknak hasznotokra lesz…”14
E levélből kitűnik, hogy e küldetés burkolt célja
igen fontos államügy lehetett, mégpedig Pannónia egyházi és világi
megszerzése, vagyis a „pogány” magyaroknak a kereszténység aklába való
terelése.
Brunó követségének kimeneteléről is hallgat minden
forrás, olyannyira, hogy még a követségét sem említik, kizárólag a fent
említett levélből lehet tudni, hogy megtörtént. A bekövetkezett
események igazolják, hogy megtörtént, s nem is eredménytelenül.
I. Ottó német-római császár 973. március 23-án,
Quedlinburgban a húsvéti ünnepléssel egybekötve birodalmi gyűlést
tartott. Kötelezően részt vett a Német-Római Birodalom minden
tartományának küldöttsége, továbbá a két új keresztény ország fejedelme,
a cseh Boleszláv és a lengyel Mieszko. Ezen kívül megjelent a sem nem
vazallus, sem meg nem térített, sem el nem foglalt Pannónia, vagyis Géza
fejedelem tizenkét magyar előkelőből álló követsége.
A
Német-Római Birodalom vazallusai: Sclavinia, Germania, Gallia, Roma
(miniatura, Kr. u. 1000, III: Ottó császár imádságoskönyve, Bayerische
Staatsbibliothek, München)
Vajon miért kellett egy önálló, független ország
képviselőinek a német belső ügynek számító birodalmi gyűlésen
megjelennie. Pilgrin, passaui püspök VII. Benedek pápának írt leveléből
utólag derült ki a titkolt cél, a magyarokkal való szövetség- és a
békekötés: „…a szövetség megkötése után, a béke alkalmatosságát
használva bátorságot vettünk magunknak a hithirdetés munkáját
gyakorolni.”15
A követség a „magyarság” nevében békét kötött a
császárral. Ez azt jelentette, hogy Géza „feledte” a 955-ös Lech-mezei
csatát, és a magyar vezérek megcsúfolását.
I. Ottó, német-római császár a quedlinburgi
összejövetel után 973. május 7-én meghalt. Ám a magyar küldöttséggel,
illetve Gézával kötött szerződés következményei az utódja és fia, II.
Ottó uralkodása kezdetén már megmutatkoztak. Megvalósulóban volt tehát a
császár dédelgetett kettős terve, hogy az özvegy magyar fejedelmet
keresztény nővel házasítsa össze, s ezzel Magyarországban a
kereszténység ügyét előmozdítsa.
A terv készen volt, adott volt a német-magyar
egyesség, Quedlinburgban jelen volt Mieszko, lengyel fejedelem (vagy a
küldöttsége?), akinek a testvérhúga, Adelhaid lett Géza fejedelem
kiszemelt menyasszonya, s 973-tól a második felesége. Bár viszonylag
későn, „mint érett hajadon tért át [a keresztény hitre], mindaz, a mit
későbbi működéséről tudunk, elegendő bizonyíték arra nézve, hogy a
kereszténységet éppen olyan komolyan vette, mintha régi időktől kezdve
keresztény családból származott volna.” 16
(Folytatása következik)
Marton Veronika
Lábjegyzetek
1 Anonymus: Gesta Hungarorum, Helikon, Bp. 1975
2 Anonymus i. m. 129. p.
3 Kézai Simon mester magyar krónikája, Kiadja Ráth Mór, Pest, 1862., 54. p.
4 A Nibelung ének és a Klage szövegéből lehet
valamit kiszűrni. Ti. a németek hősi eposzát Pilgrin, passaui püspök
utasítására Géza fejedelem udvarában magyar igricek dalaiból állította
össze a német Konrád mester. (MV)
5 Marton Veronika: Az I. András király korabeli imák, Matrona, Győr, 2006., 24-25. p.
6 A Wolfgang beszélő név jelentése: farkasjárás.
7 Pontosan 972-ben, Taksony halálának évében járt nálunk. (MV)
8 Szabó Károly i. m. 346. p.
9 Arnoldus Wohburgensis: De memoria S. Emmerami.
In: Pertz i. m. 530-531. pp. és az Annales Einsidlenses, In: Pertz i. m.
III. 143. p.
10 Katona, Stephanus: Historia Critica primorum
Hungariae Ducum, Pestini, Sumptibus Iohannis MiIchaelis Weingand, et
Ioannis Georgii Koepf, Bibliopol, MDCCLXXVIII.[1778], 501. p.
11 Imre herceg „vadkan” okozta halálakor is német-római küldöttség látogatta I. István királyt.
12 Igazolásul érdemes lenne utánajárni, vajon
Mihály, a korábbi regensburgi püspök miként halt meg. Vajon, véletlen
egybeesés vagy szándékos helycsinálás lehetett? (MV)
13 Marton Veronika i. m. 25. p.
14 Fejér, Georgius: Codex Diplomaticus Hungariae Ecclesiasticus ac Civiles., Tom I-II., Budae, 1829. I. 257.p.
15 Rerum Hungaricarum, Monumenta Arpadiana, Ed.
Stephanus Ladislaus Endlicher, Scheitlin-Zollikofer, Sangalli, 1849.,
Vol. I. , 131. p.
16 Wertner i. m. 31. p.
Hozzászólások (0)
Továbbít
Nyomtat
